A kezdet

„Isten nem ver bottal”. / avagy, hogyan tanultam meg „harcolni”/

Tíz éves lehettem, amikor a környékünkre költözött egy lány, a fekete hajú és szemű
Vitárius Andrea. Én akkoriban kaptam meg életem első görkoriját, és amikor csak lehetett száguldoztam masnis lófarokkal a Köztársaság tér környékén. Ez a lány már az első héten megvert. Csúnyán és minden ok nélkül. Hátulról kapta el a hajam. Miközben én gyanútlanul korcsolyáztam, lerántott a földre, és többször megrúgott. Én ezután felálltam és megkérdeztem, hogy miért, a válasz: ”CSAK!”
Nagyanyám mindig azt mondta, ha valami rosszat tettem: „Isten nem ver bottal. Majd megkapod a neked szánt büntetést másként.” Akkor én ezt úgy értelmeztem, hogy az Isten haragszik rám valamiért, ezért a Vitárius Andreát küldte rám, hogy Ő verjen meg. Szóval, egyszerűen belenyugodtam, hogy párszor kapni fogok még, és egyszer talán vége lesz. Otthon el sem mondtam.
Volt egy barátnőm a Míra, akivel nagyon sokat rajzoltunk együtt, főleg képregényszerűségeket. Később kiderült, hogy Míra a feketehajúval is elkezdett barátkozni, aki engem ekkor már hetente többször is elkapott és megvert. Én tűrtem. Esténként tíz miatyánkot is elmondtam, hogy végre az Istenke legyen olyan szíves, és vonja vissza a Vitáriust.
Szinte már a kapu előtt elkezdtem rettegni, ahol általában felkapcsoltam a korit. Féltem minden kanyar és kapualj előtt.
Egyszer már zokogva mentem haza, mert térdre lökött, és kétszer fenékbe rúgott, ez már valahogy sok volt. Túl megalázó. A kapunál találkoztam a Pinke Gyuszival, a tizennégy éves nagyfiúval, ők, felettünk laktak. Annyira sírtam, hogy elkezdett kérdezgetni, és akkor végre elmondhattam Valakinek. Emlékszem, leültünk a kerítésre és bőgve meséltem, ő pedig vígasztalt. Aztán közölte, hogy a feketehajú nem lehet az „isten botja”, rosszul látom a dolgot, mert az isten nem lehet ilyen kegyetlen. Egyszerűen gonosz ez a lány, aki valamiért engem utál, és élvezi, hogy én engedem magam verni. Kérdezte, hogy mekkora, „hát akkora, mint én”, és akkor nevetett és megkérdezte, hogy megtanítson-e az udvarban boxolni. Azt is mondta, hogy legközelebb vissza kell ütnöm, de akkorát, hogy soha többet ne bántson.
Azt hiszem még aznap elkezdett „órákat” adni boxból / a tv-ből tanulta/.
Pinke Gyuszi volt az első „Megvilágosodásom”, így is fogalmazhatnék.
Vitárius Andrea legközelebb olyan gyomrost kapott tőlem, hogy összegörnyedt és jajgatott. Ezután még párszor meg akart támadni, de beálltam a „boxpózomba”, és ez hatásosnak bizonyult. / Sokkal, de sokkal később derült ki, hogy a Míra tüzelte ellenem, mert jobban tudtam rajzolni, mint ő./
Pinke Gyuszi volt az első „Tanítóm” is. Ezt a későbbiekben mindig hasznosítani tudtam. A békére vágyó, lankás mezőkön legelésző párosujjú patásnak, az egyik legelőnyösebb tulajdonsága: a nyugalom. Mégis, meg kellett tanulnom használni a „szarvamat”, hogy meg tudjam védeni magam, ha szükséges.