gézakékazég

Gézakékazég

Előre dőlve egy kissé, hátán az óriás hátizsákkal ritmikusan, rugózgatva jár. Arcát, ami mindig pirospozsga belenyújtja a térbe, lépéseit is leelőzve. Ez az arc, egy angyalé, mégis, mintha Belzebub működtetné. Hiába a szőke göndör fürtök, a valószerűtlen kék szempár, a mosoly, ez a mindigmosoly is. Géza démont lovagoltat a hátán.
Lassan tíz éve látom a túlméretezett súllyal. Harmincnak saccolom. Néha jön csak le a városba, amikor ennivalót vesz/szerez?
Huss, aztán eltűnik. Senki nem tudja, hol veszi le a nap végén a terhét.
Mondják, az egész Mecsek az övé, ott lakik, az Egészmecsekben.
Azt is mondják, hogy Géza Anyukája meghalt, és akkor kattant be.
Az Apja gazdag ember, mindene meglenne mellette, de nem kell neki. Semmi nem kell neki az Apjától. Azt is mesélik, hogy először a hajléktalan szállón lakott, de ott nem bírta sokáig.
Kb. két hete találkoztam vele a városban, már messziről megismertem a járásáról, valami mégis furcsa volt. Előre dőlve egy kissé, közeledett, arcán a pirospozsga, de a mosoly már nem úgy kunkorodott. Nem volt rajta a zsák. Nélküle jött, csak hiányát cipelte.

Ma a pirítósom után elindultam Bobival / a szomszéd mindig menetkész kutyájával / a hegyre. Márciusi hóban jó röstögtetni a bakancsot. Bobi ugrándozott, ügetett, örült. Már majdnem elértük a Flóra pihenőt, amikor felismertem az Angyalarcút.
Ott volt a hátán a súly ismét. Igaz, ez nem a régi kekiszínű, egybehurka. Ez egy kék volt.