Vannak napok, amikor a tárgyak a saját akaratuk szerint működnek. Semmiféle hatalmam nincs felettük. Kizárólagosan és csakis azt történik, amit Ők akarnak.
Vegyünk egy ilyen napot és vizsgálgassuk meg. Az ember gyanútlanul dörzsölgeti még a szemét, elhúzza a függönyt, kinyitja az ablakot, konstatálja, hogy derekasan befűtöttek aznapra. Hollálá! Itt a nyár! Trillázva repdes a konyhába, vizet forral a kávéhoz, pirítóst készít,pesztóval kenegeti, nagyot harap, forr a víz…és itt indul minden. A kis fanyelű alkalmatosságból ahogy öntöm a kávéra a vizet, az alattomban hátul is csorogni kezd,sőt folyni. Lassítunk. Újra próbálom, lejjebb, feljebb emelgetem, mellé…Szürcsölgetek már, ablakon kifelé pislogva, nyúlnék még egy kis cukorért, de pohár tej dől…nem sietek, nem mérgeskedek, nézem ahogy terjeszkedik a tejfolt és tejtengerré változik, egy kis méz is kéne bele, már az asztalról is folyik, felébresztem a macskát lefetyelni. Ez egy nedves nap lesz - gondolom, de ekkor még nem sejtem, mit tartogat a délután. Megbeszélésre kell mennem, nem szeretek sehonnan elkésni, mégis pár percet mindig kések. Ügyelek most nagyon, hogy ez ne történjen meg, időben összekapom magam, bringa indul, kerék megy, menne. Lapos a hátsó. Gyors pumpálás, felszaladás, kézmosás…már késésben vagyok, de majd rátekerek. Kettő percecske…figyelmesen hallgatjuk az Urat, bizakodva mesél, a kékszeműek reménységével.
Előszedem a mutatnivalómat, gabalyodik,pöndörödik, nem áll össze a termék,nem működik, bontok egy másikat, az is összekuszálódva, kicsit később írrom/nám az elérhetőségemet tollból kifogy a tinta. Másik toll, az eleve nem fog…vidám vagyok,miért ne! A piacon csak három tojás pottyan le. Csodálkozom is, hogy csak három! Miért pont három?
Újra itthon. Nézem a nyugágyat. Ő is engem. Össze van még csukva.
Klasszikus fanyugágy, ponyvás…ledőlnék rá megpihenni, kicsit olvasgatni, de látom rajta, hogy most nem engedi majd kinyitni magát. A kis sárgaponyvás ott vigyorog a falnak támaszkodva. Nekivágok! Lesz, ami lesz! Mi történhet? Legfeljebb fűre ülök.
És tényleg nem hagyja magát kinyitni. Ilyenkor a logika végképp cserben hagy,nem látom hol kezdődik a lába és hol a karja, összeakadnak a fa alkatrészek. Gordiuszi faszuszi. Tíz perc után feladom, de akkor már kicsúszik egy francziska…”ma már nem hasad tovább”- gondolom…de épp, hogy leülök és olvasni kezdek eszembe jut, hogy a főtt krumplimról valószínűleg már rég elpárolgott a víz. És tényleg! Ez bejött!
És érdekes,másnap a kiöntő működik! Vagy én?
Vegyünk egy ilyen napot és vizsgálgassuk meg. Az ember gyanútlanul dörzsölgeti még a szemét, elhúzza a függönyt, kinyitja az ablakot, konstatálja, hogy derekasan befűtöttek aznapra. Hollálá! Itt a nyár! Trillázva repdes a konyhába, vizet forral a kávéhoz, pirítóst készít,pesztóval kenegeti, nagyot harap, forr a víz…és itt indul minden. A kis fanyelű alkalmatosságból ahogy öntöm a kávéra a vizet, az alattomban hátul is csorogni kezd,sőt folyni. Lassítunk. Újra próbálom, lejjebb, feljebb emelgetem, mellé…Szürcsölgetek már, ablakon kifelé pislogva, nyúlnék még egy kis cukorért, de pohár tej dől…nem sietek, nem mérgeskedek, nézem ahogy terjeszkedik a tejfolt és tejtengerré változik, egy kis méz is kéne bele, már az asztalról is folyik, felébresztem a macskát lefetyelni. Ez egy nedves nap lesz - gondolom, de ekkor még nem sejtem, mit tartogat a délután. Megbeszélésre kell mennem, nem szeretek sehonnan elkésni, mégis pár percet mindig kések. Ügyelek most nagyon, hogy ez ne történjen meg, időben összekapom magam, bringa indul, kerék megy, menne. Lapos a hátsó. Gyors pumpálás, felszaladás, kézmosás…már késésben vagyok, de majd rátekerek. Kettő percecske…figyelmesen hallgatjuk az Urat, bizakodva mesél, a kékszeműek reménységével.
Előszedem a mutatnivalómat, gabalyodik,pöndörödik, nem áll össze a termék,nem működik, bontok egy másikat, az is összekuszálódva, kicsit később írrom/nám az elérhetőségemet tollból kifogy a tinta. Másik toll, az eleve nem fog…vidám vagyok,miért ne! A piacon csak három tojás pottyan le. Csodálkozom is, hogy csak három! Miért pont három?
Újra itthon. Nézem a nyugágyat. Ő is engem. Össze van még csukva.
Klasszikus fanyugágy, ponyvás…ledőlnék rá megpihenni, kicsit olvasgatni, de látom rajta, hogy most nem engedi majd kinyitni magát. A kis sárgaponyvás ott vigyorog a falnak támaszkodva. Nekivágok! Lesz, ami lesz! Mi történhet? Legfeljebb fűre ülök.
És tényleg nem hagyja magát kinyitni. Ilyenkor a logika végképp cserben hagy,nem látom hol kezdődik a lába és hol a karja, összeakadnak a fa alkatrészek. Gordiuszi faszuszi. Tíz perc után feladom, de akkor már kicsúszik egy francziska…”ma már nem hasad tovább”- gondolom…de épp, hogy leülök és olvasni kezdek eszembe jut, hogy a főtt krumplimról valószínűleg már rég elpárolgott a víz. És tényleg! Ez bejött!
És érdekes,másnap a kiöntő működik! Vagy én?
1 megjegyzés:
A napoknak megvan a maguk jelleme. És bármilyen legyen is az, de erős. Nem hagyják magukat. Amita elhatároztak, abból nem engednek. Jobb ezt belátni, s joggal számítani arra, hogy egy másik nap jobban fog szeretni.
Örülök, hogy újra van bejegyzés a blogban.
Megjegyzés küldése